nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Kórusvezetők miniszoknyában

Valamit vezet ez a titokzatos illető, akit a rajzfilmben emlegetnek. No de mit? C-vel kezdődik a szó. Hm, hát a choir is c-vel kezdődik. Már tudom is! Kórust vezet!

pocak | 2015. október 8.
|  

Nicholas beküldése kicsit a blog hőskorát idézi tán, amikor még igen sűrűn fordult elő, hogy az amerikai sportokkal kapcsolatban botlott meg valamiben a fordító.

Nem bocsátkoznék magyarázkodásba, hogy egészséges felnőtt emberként hogyan kerültem egyáltalán kapcsolatba ezzel a rajzfilmmel, mert sehogyan sem jönnék ki jól belőle. Na jó: a 6 éves kislányom nézte a Totally Spies/Született kémeknek ezt az epizódját, ahol, többek között 5:45-nél elhangzik a „kórusvezető verseny” kifejezés.

Fordítóként és zenészként erre felkaptam a fejem, érdekelt a folytatás, azonban csalódnom kellett, mert pom-pom lányok bemutatója következett. (Tekintsünk el a pompomlány helyesírásától, úgy tűnik nincs közmegegyezés a tárgyban, különben is pompon, nem pompom, mindegy.) Először azt hittem, rosszul hallok; főleg, hogy a rajzfilmben a pompomlány kifejezés is szerepel. De többször elhangzik az is, hogy kórusvezető.

A képen látható kórusvezetők éppen kórust vezetnek
A képen látható kórusvezetők éppen kórust vezetnek
(Forrás: pixabay / CC0 Public Domain)

Nem irigylem a fordítót, akinek a magyar ekvivalenssel nem rendelkező cheerleader szó jött szembe, de sikerült minden szempontból egészen rettenetesen lefordítania. A "cheer"-t egy egészen eredeti fordulattal "choir"-nak tekintette és akkor már csak a "leader" szó maradt hátra. Ez csakugyan vezetőt jelent, azonban tudvalevőleg egy cheerleader nem vezetője a többi pompomlánynak, hanem a cheerleading csapat tagja, tehát a kórusvezető mint cheerleader nagyon sok sebből vérzik.

Azért kicsit utánanéztem, nehogy kiderüljön, a rózsaszín rajzfilmekkel és a cheerleadinggel szembeni előítéletem áldozata lettem és közben tényleg kórusvezetőknek hívják őket, de a magyar cheerleader portál szerint nem. Simán csírlíderek.

Felmerül, hogy a szinkron közben a magyar szinkronszínésznek hogy nem szúrta a fülét? Képes volt többször kiejteni a száján.

Még maga a cheerleader is nem egyszer előfordult, sőt az egész társaságot sikerült már ’szavalókórus’-nak is fordítani máshol. De hát kezdetben az amúgy irányítóként funkcionáló quarterback is sűrűn volt ’védőjátékos’, sőt az amerikai focit is előszeretettel keverték össze a rögbivel.

Az utóbbi időben szerencsére legalább az efféle félrefordítások megritkultak, beküldést sem kaptunk a témában, és én magam is kevesebb rossz megoldást hallottam.

Ezt a találatot Nicholas 2013 végén küldte be, de a Született kémek című – amúgy francia – rajzfilmsorozat első évadát már 2004-ben bemutatta Magyarországon a Fox Kids, ami azt jelenti, hogy a fordítás is akkoriban készülhetett.  És azért 2004-ben már létezett az internetes keresés, ha esetleg otthon még nem is feltétlenül fizetett elő rá az egyszeri fordító.

Ehelyett a Született kémek fordítója a Nicholas által visszafejtett c betűs megoldást alkalmazva kitalálta, hogy a cheer jó lesz ’kórus’-nak. Hát nem az, a kórusvezető egészen más irányba viszi el a nézőt. A vicces az, hogy a cheerleadereket a sorozat hazájában pom-pom girlnek hívják, szóval ha franciából készül a fordítás, kisebb eséllyel ment volna félre.

Egy jó kis feladvány: mi köze e szép képnek posztunk témájához?
Egy jó kis feladvány: mi köze e szép képnek posztunk témájához?
(Forrás: CC BY-SA 3.0 / Wikimedia Commons)

A legjobb megoldás persze a pomponlány lenne. Vagy a pompomlány. Ezt a kérdést most nem részletezem, de annyit megjegyeznék, hogy ugyan a pomponlány tekinthető a klasszikus magyar megfelelőnek, a kedvenc rajzfilmfiguránk (esetleg a francia szó) által inspirált pompomlányra mégis sokkal, de sokkal több találat van.

Cheerleading címmel magyar Wikipédia-oldal is létezik amúgy, ahol egy egészen más, nekem kissé meglepő hazai verzióval állnak elő: a cheerleadereket hajrázónak titulálják. Félrefordításnak ezt nem merészelném nevezni, de abban azért eléggé biztos vagyok, hogy ez a szó egyáltalán nincs közhasználatban a cheerleaderekre, meg abban is, hogy nekem „a hajrázók 97%-a nő” típusú mondatokról előbb jut eszembe egy samponreklám vagy egy Iron Maiden-koncert, mint a Seattle Seehawks pomponlányai. 

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
4 nadivereb 2015. október 10. 11:17

@silentmurmur: na de azt se kórusvezetőnek hívják, hanem vezérszurkolónak.

3 silentmurmur 2015. október 10. 11:15

Nekem az jutott eszembe, hogy esetleg arra gondolt, hogy a szurkolókórust vezetik. Azt hallottam, az is egy létező dolog, csak nem pont ez.

2 pocak 2015. október 8. 19:19

@Csigabi: Jó, gondoltam, hogy nem lesz nehéz, de még fürgébb voltál, mint vártam.

1 Csigabi 2015. október 8. 17:51

A képen egy Paramecium (papucsállatka) látható. Pom Pom pedig a papucs orrán pamutbojt.

Információ
X